Köznevelésért elismerő oklevél
A Dél-Budai Tankerületi Központ Intézmény Köznevelésért elismerő oklevelet kapta Bella Krisztina tanárnő, iskolánk pedagógusa.
Gratulálunk neki!
A Dél-Budai Tankerületi Központ Intézmény Köznevelésért elismerő oklevelet kapta Bella Krisztina tanárnő, iskolánk pedagógusa.
Gratulálunk neki!
A közös fagyievésben a Kolonics György Sportiskola is részt vett.
LinkKözeleg a hagyományossá vált Kolonics Bál időpontja, mely az EgyüttEst nevet viseli. Amellett, hogy kapcsolatunk fejlesztése érdekében újra eltölthetünk Önökkel egy kellemes estét, az idei bálnak az is célja, hogy adományaikkal elősegítsék intézményünk infrastrukturális fejlesztését. A bál egyik fő törekvése továbbra is az, hogy rendezvényünk közösségépítő ereje erősítse a szülők és a tantestület közötti kapcsolatot, ezért nagy szeretettel várjuk iskolánk szülői közösségének régi, illetve új tagjait egyaránt. A bál bevételének és nyereségének felhasználását az erre a célra életre hívott Kuratórium kíséri figyelemmel. A Kuratórium tagjai: Sárvári Anett– iskolatanács tagja, szülő; Szabó-Henis Petra- - szülő; Bella Krisztina -közalkalmazotti tanács elnöke, pedagógus; Dudarné Csillag Monika-igazgató helyettes
A rendezvény időpontja: 2022. május 21. szombat, 19.00-01.00
Helyszín: Budafok-Tétény Általános Ipartestület 1221 Mária Terézia u. 60.
Az est programja: megnyitó, műsor, vacsora, eszem-iszom, zene és tánc, süteményverseny, tombola
A belépőjegy 6000 Ft, mely tartalmazza a vacsorát, valamint a bérleti díjak árát. Ha nincs lehetősége részt venni az esten, de mégis szeretné támogatni iskolánkat; úgy azt tetszőleges számú támogatói jegy vásárlásával is megteheti, mely 2000 Ft. Támogatását előre is köszönjük! Jegyek vásárolhatók április 20-tól délelőtt Lehnerné Bognár Zsuzsannánál a portán, délután Schnitzer Ildikónál (2.b), és az osztályfőnököknél.
A tombolához köszönettel fogadjuk mind a tárgyi, mind a szolgáltatás jellegű felajánlásokat.
A rendezvényen számítunk Önökre vendégként, támogatóként egyaránt!
2022. március 25-én iskolánkban a Víz Világnapja alkalmából különleges tanítás nélküli munkanap volt.
A rendezvényt a diákönkormányzat szervezte. Az osztályok képviselői Máthé Lászlóné, Julika néni segítségével állították össze a feladatokat, melyeket a csapatoknak akadályversenyszerűen kellett teljesíteni. Az állomásokon főleg természettudományos ismereteikről adhattak számot a tanulók a fenntarthatóság, az újrahasznosítás, a környezetvédelem és az egészségtudatos táplálkozás témaköreiből.
A délelőtt izgalmas és játékos feladatai után délután a farsangkor elmaradt diszkó várta a felsősöket, ahol DJ Igazgató Úr szolgáltatta a zenét mindenki megelégedésére: a hangulat fergetegesre sikeredett.
LinkRendhagyó tanítási napnak volt részese a Kolonics György Általános Iskola és Köznevelési Sportiskola egésze. Az iskola ókori olimpiát idéző ügyességi - és sportjátékokat szervezett a diákjainak a Kamaraerdő Ifjúsági Park területén. Videó a linken elérhető!
LinkÉrtesítjük leendő első osztályos gyermekeink szüleit, hogy 2021.08.26-án csütörtökön 17.30 órakor találkozunk az iskola udvarán.
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az évnyitó 2021. 09. 01-én szerdán 8.00 órakor lesz, mely rendezvényre szeretettel várjuk Önöket. Az első tanítási napon még három osztályfőnöki órára kerül sor.
Az első szülői értekezletre ezen a napon 17.00 órakor kerül sor az elsős gyermekek szülei számára. A többi évfolyamon a következő héten lesznek az értekezletek.
Nagy-Laczkovich András, 8. osztályos tanulónk kapta ebben az ėvben a kerületi Munkácsy Károly díjat, amit a jól tanuló, jól sportoló gyerekek érdemelnek ki.
Andris, büszkėk vagyunk Rád és további sok sikert kívánunk a következő évekre!
Sok szeretettel gratulálunk Tóth Ida kolléganőnknek,
aki idén Mihalik Sándor díjat kapott munkája elismeréseképpen.
A 2021/2022 tanévre való beiratkozás lebonyolítási rendje már olvasható!
LinkA tankötelessé váló gyermekek iskolai beíratására vonatkozó általános információkat itt olvashatják.
A köznevelési sportiskolai osztályba való jelentkezés alapfeltétele egy sportalkalmassági mérésen való részvétel. A kialakult helyzetben ez most a következő módon fog történni.
Kérjük Önöket, hogy az alábbi videón látható gyakorlatsort gyermekük csinálja végig otthon! Rögzítsék, majd küldjék el iskolánk e-mail címére. Figyeljenek arra, hogy a felvételen látható és hallható információk minél pontosabban hangozzanak el, illetve hajtódjanak végre és az időtartam is megfeleljen a látottaknak!
A felvételek beérkezési határideje 2021.04.07.
Értékelés után a szülők értesítése 2021.04.09-én történik meg.
A beiratkozás módja még nem ismert, de az időpontja igen: 2021.04.15. és 16.
Az adatok kezelése az Adatkezelési szabályzatnak megfelelően történik!
LinkHatalmas siker született a
Budapesti Vers- és Prózamondó versenyen.
Csonka Botond, iskolánk 8. b osztályos tanulója 2.
helyen végzett a versenyen.
Büszkék vagyunk rá!
A Mezei Futó Budapesti Diákolimpián a 3. korcsoportos lánycsapatunk 3. helyezést ért el, egyéniben Rácz Dorka 6. lett.
A csapat tagjai: Gondos Anita, Lukács Viktória, Miklós Barbara, Rácz
Dorka és Sárvári Hanna.
Gratulálunk nekik!
Az Aquatlon Budapesti Döntőben
Rácz Fanni 1.
Rácz Zoé 2.
Miklós Barbara 3.
Rácz Dorka 5. helyezést ért el.
Sok szeretettel gratulálunk nekik!
A kerületi vers- és prózamondó versenyen nyolcadik osztályból Janka Jázmin prózával, Csonka Botond versmondással képviselte iskolánkat. Az 5 - 6. osztályos kategóriában Székely Aisa Emese mondott verset. Csonka Botond 1. helyezett lett, így továbbjutott a városi versenyre Kányádi Sándor Fekete-Piros című versével. Székely Aisa 3. helyezést ért el Kreisz Judit, kortárs költő Mese című versével. Janka Jázmin oklevelet kapott.
Büszkék vagyunk Rájuk!
A Mezeifutó Országos Bajnokságon Rácz Dorka és Miklós Barbara országos bajnoki címet szerzett csapatban a saját korosztályában. Dorka egyéniben 3. helyezést szerzett.
Sok szeretettel gratulálunk nekik!
A 3. korcsoportos lány röplabda csapatunk 3.helyezést ért el az 1.budapesti elődöntőben.
Gratulálunk Hanna, Noémi, Flóra, Dorka, Laura, Viki, Kamilla, Bogi, Adrienn és Anita! Köszönjük Izsák bácsinak a felkészítést!
Kéthetente úszóversenyen
Sárvári Máté 8.b osztályos tanulónk ezúttal a százhalombattai Országos Szalai János Emlékversenyen vett részt. Most 4 számban állt rajthoz, 50 gyorson és 100 háton is hatalmas egyéni csúcsokat úszott, jóval idősebb mezőnyben megméretve magát. 200 háton saját korosztályában ezüst érmet, 200 gyorson pedig bronz érmet szerzett, szintén sokat javítva eddigi egyéni csúcsain.
Máté legközelebb 2 hét múlva a Budapest Kupa II. fordulójában lép rajtkőre komoly mezőnyben, szorítsunk neki!
2023. február 4-én, szombaton rendezték a Budapesti Úszó Diákolimpiát. Rácz Dorka aranyérmes lett 100 háton és ezüstérmes 100 gyorson. Miklós Barbara 100 méteres mellúszásban lett bajnok, 100 gyorson pedig bronzérmes. Gondos Anitával és Papp Noémivel kiegészülve a váltó a 4. helyen végzett. A fiúk között Nagy-Laczkovich Ármin és Stéger Milán is szépen helytállt a népes mezőnyben. Mindenkinek gratulálok! Hajrá Kolonics!
Ez a díjugrató verseny Samorinban, Szlovákiában került megrendezésre egy olyan sportközpontban, ahol a világ egyik legnagyobb és legmodernebb lovas versenypályája van. 15 ország versenyzői mérték össze tudásukat, így volt olyan versenyszám, ahol közel 100 induló volt.
Nagyon izgatott voltam, mert még sohasem versenyeztem külföldön és a körülöttem lévő környezet is nagyon impozáns volt. Az első versenynap hibáztam is, ezért nem tudtam befejezni a pályát. A 2. napon már jobban tudtam figyelni, megtanultam a pályát is, így jó helyezéseket értem el. A 100 cm-es akadályok felett 8. lettem. Ráadásul életemben először ugrattam 110 cm-es akadályok felett, és nagy örömömre itt is 8. lettem. A 3. nap sikerült a legjobban, mert pontszerző helyen végeztem a 100 cm-es akadályok felett. 5.helyezést értem el a népes mezőnyben.
Büszke vagyok magamra és a lovamra is, hogy ilyen hosszú kihagyás után ennyire sikeresek tudtunk lenni.
Beer Viktória 8.b osztályos tanuló
Kiss Gergő, iskolánk régi tanulója 2. lett egyéniben az U23-as triatlon Vb-n!
Sok szeretettel gratulálunk neki!